2012. szeptember 16., vasárnap

Szalonnasütés


Ezek a képek inkább az itteni kollégák, barátok számára készültek, lévén hogy el sem tudják képzelni, hogy pontosan mi is az a szalonnasütés. 

Egyszer, még amikor az első albérletben laktunk kint sütögettünk a kertben (ami kb. akkora volt mint másnál egy nagyobbacska terasz), szóval szinte az utcaajtóban ültünk, mikor arra gördült a szokásos járőrútján a rendőrautó. Lassított, elcsorgott, majd visszatolatott és csodálkozva nézte, hogy mi most épp mit csinálunk :) Gondoltam szag alapján sem sikerült pontosan beazonosítania a cselekedetet :)

Nos igen, mi ezt egyszerűen imádjuk :-) Jó, tudom nem egy Norbi update*, de attól még jóóóó :-)


(A fényképezéssel kicsit elkéstem, későn jutott eszembe hogy meg kellene örökíteni a mozzanatokat, de azért összehoztam belőle valamit. )







És ezt még Pepe is megeszi, pedig ő aztán igazán nem az étvágyáról híres 



* tudom, már nem ez a divat, csak most nem jutott jobb az eszembe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése