2013. március 5., kedd

Városi gazdák , avagy mit tegyünk ha kinőtték az erkélyládát a paradicsomok ...


Pár napja az egyik közeli falucskában sétálgattunk, amikor egy körbekerített zöldséges kertre lettünk figyelmesek a házak között. Felénk a falu nem pont azt jelenti mint Magyarországon, tengerparti település lévén sok a nyaraló, sőt, bőven vannak emeletes társasházak is. A kertekben sem épp saláták nőnek vagy csirkék kapirgálnak, a legtöbb udvar akkora, hogy épp egy kocsival be lehet állni, max. van még egy kis medence, és az egész szabad felület le van burkolva járólappal és cserepes leanderek, max. 1-2 citromfa árválkodik. (Szemben mondjuk Szlovéniával, ahol épp az tűnt fel, hogy még a városi sorházaknál sem tulipán virít az előkertben hanem paradicsom :-) )

Itt most a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy a parlagon álló, beépítetlen, parkosítatlan területeket ingyen és bérmentve biztosítja a lakosság számára, hobbikertnek. Feltétel, hogy helyi lakos legyen az illető, és vállalja, hogy a kért földterületet rendben tartja. 10-től 50 nm-ig terjedő parcellát lehet igényelni,akár egyéneknek, akár több helyi lakos is összefoghat. A magokat, palántákat, öntözéshez a vizet szintén biztosítja az önkormányzat. Sőt, ingyenes tanácsadás is van, ha valaki nem lenne tisztában az alapokkal. A terület tancélos is, az érdeklődő gyerekeket beengedik, akik közelről szemlélhetik, hogyan érik a paradicsom vagy honnan is húzzák elő a sárgarépát. Az árut értékesíteni nem lehet, csak saját fogyasztásra termelhetnek, bár a többi kertész között a cserekereskedelem megengedett :-)



(bocs a fotókért, mobillal, nappal szemben erre futotta)

Szerintem igen figyelemreméltó kezdeményezés, rákerestem a neten, egész Spanyolországban terjedőben levő dologról van szó, nem tudom mennyire újdonság, avagy más országokban is bevett szokás-e, én még csak most láttam először. Mindenesetre mégiscsak szebb látvány mint egy gazos, netán szemetes utcarészlet. Remélem máshol is követőkre talál és egyre több ilyennel találkozhatunk :-)

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ötlet! Láttam most Barcelonában is ilyet, kár, hogy nem fotóztam le, viszont legalább tudom, hogy miről van szó :-)

    VálaszTörlés