2013. augusztus 6., kedd

Staycation

Pár évvel ezelőtt hallottam először ezt a kifejezést, kb. annyit jelent, hogy otthon nyaralni. 
Tulajdonképpen 4 éve lakunk a tengerparton, miért is ne próbálhatnánk ki ezt is? :-)

Idén nekem csak 16 nap szabim volt a nyárra így nem utaztunk haza, elmaradt az Európa-körút. Lett helyette más, többek közt egy hét itthon. Nem bántuk meg :-)

Először is a lányok már rég kitalálták, hogy afro-frizurát szretnének, nos ezzel megvártuk a suli végét (bevallom nekem annyira nem tetszik) , de rögtön az első nap kimentünk a parti sétányra és megcsináltattuk. Persze egyből közöltem a nővel, hogy nem vagyok turista, így azonnal kevesebb mint felére sikerült lealkudni :-)



Másnap elmentünk a Terra Mitica Parkba, egyszer a másik blogon már írtam róla  (Terra Mitica - Benidorm). Régóta halasztgatjuk ezt is, bevallom, semmi kedvem nem volt a kígyózó sorokhoz és félórás-órás várakozáshoz. 



Mikor odaértünk, akkor döbbentem meg: a válság ide is elért: nemhogy sorok, de szinte miénk volt  a park. A legtöbb helyre semmit nem kellett sorba állni, sőt, volt ahol még arra vártunk, hogy mások is jöjjenek. Ez egyrészt jó, hiszen a csajok százszor is lecsúszhattak/végigmehettek valamin, viszont azért szomorú, hiszen ha nincs vendég nincs pénz a felújításra és pár év alatt szépen le fog amortizálódni az egész. Ráadásul valahogy a hangulat sem ugyanaz :-( 
Ettől függetlenül viszont tényleg nagyon jó volt, ráadásul egy belépővel két egymást követő napon be lehet menni , úgyhogy dupláztunk. És mivel már nagyok a lányok mikor én belefáradtam csak leültem kint és ők egyedül is mehettek :-)

ide feljöttünk

hogy aztán innen lecsússzunk 

gyerekkorom óta fóbiám van a dodzsemtől de úgy látszik nem örökletes :-)

Tematikusan az ókori Róma, Görögország és Egyiptom mitológiájára épít


a részletekre is ügyelnek, ez pl. az egyiptomi wc

A nap végén a legjobb csobbanni egyet 




Egy napot a helyi aquaparkra (Aquopolis Torrevieja) szántunk. Ciki, de itt sem voltunk még a 4 év alatt. Kár, mert tényleg jó hely, még én is élveztem, pedig nem vagyok nagy vízkedvelő :-)
Persze a legjobb helyekről nem készült fotó mert féltem, hogy vizes lesz a gép. Szerencsére itt sem kellett sokat sorban állni, bár itt azért elég sokan voltak. 







A maradék pár napban pedig napfény, pálmafák, homokos tengerpart, medence, fagyi, saláták és jéghideg üdítők - kell ennél több? :-)



1 megjegyzés:

  1. Szia

    Köszi az élménybeszámolót:)
    Melyik városban éltek?

    Mi Moraira közelébe tervezzük hogy költözünk, megosztanád eddigi tapasztalataidat?
    a címünk:info@gw-tools.hu

    VálaszTörlés