2017. október 19., csütörtök

Új országot fedeztünk fel, az idei nyaralás célpontja: Portugália



Sok országot bejártunk már Európában, de Portugália annyira "szélen" van, hogy eddig kimaradt. Hiába éltünk Spanyolországban, ez pont a félsziget másik partjára esett, egy hétvégi kiránduláshoz  kocsival messze volt, repülővel utazni négyünknek 2-3 napra nem éri meg - ha már kifizetek annyi útiköltséget akkor szívesebben maradok több napra hogy több mindent láthassunk. A hosszabb szabadságokon meg valahogy mindig másfelé vitt az utunk, de ezt a blogból amúgy is tudjátok :-)
Most viszont ez a kitérő pont "belefért" az utazásba, így kézenfekvő volt, hogy újabb országot veszünk "górcső alá".

Portugália a XIII. század óta foglalja el az Ibériai-félsziget nyugati partjait. Érdekes módon határai azóta mit se változtak, ez itt a háborúkkal sokszor átszabott Európa térképén a béke szigete.:-) - és ha minden igaz ez  világviszonylatban is egyedülálló.
Méretét tekintve szinte m2-re akkora mint Magyarország. Na jó, egy hajszállal kisebb, 92.090 km2.


A nyelv a hiedelemmel ellentétben nem annyira hasonlít a spanyolra. Leírva még csak-csak kihámoztunk valamit, de a kiejtés már nagyon eltérő. A személyes tapasztalatunk azt mutatja, hogy az olaszt jobban értjük. Összességében sokszor többre mentünk az angollal mint a spanyollal, de a lényeg hogy valahogy mindig megértettük magunkat. Amerika felfedezésekor óriási területet gyarmatosítottak. 9 országban ma is ez a hivatalos nyelv, nekünk Portugálián kívül Brazília jutott eszünkbe (de ide tartozik többek kötött Mozambik, Angola, Egyenlítői-Guinea, a Zöld Foki szigetek is). A világon elsőként ők számolták fel a gyarmatokon a rabszolgaságot. Az angolokkal hosszú évszázadokra visszamenően jó szövetséget ápolnak, az 1373-ban aláírt egyezmény a mai napig érvényben van.

Spanyolország közelségének köszönetően itt is tartanak bikaviadalokat, de az állatokat itt tilos az arénában a közönség szeme láttára megölni. Ott csak "szórakoznak" velük, a halál később, a vágóhídon éri utol őket. :-(

Az ország jelképe a kakas.



A színes tollú madárba lépten-nyomon belebotlottunk, gyorsan ki is derítettük, honnan is ered a történet: Nos, Barcelo városáig kell visszamenni: Egy Santiago De Compostelaba tartó zarándokot a helyi földesúr lopással vádolt meg. Szegény hiába esküdözött ártatlanságát hangoztatva, kötél általi halálra ítéltetett. A bíró épp kakassült vacsorájához készülődött, amikor az utolsó szó jogán a vándor eléállt: ha neki nem hisz, higgyen a sült kakasnak: az a pecsenye majd feláll és elkukorékolja az ártatlanságát! No persze ha hihető lett volna akkor sem volt életszerű, így a nyomorultat felakasztották. Ebben a pillanatban azonban tényleg felállt és megszólalt a kakas a tányéron, úgyhogy a bíró hanyatt-homlok rohant megmenteni az ártatlanul elítélt zarándokot. Még épp időben: az akasztást túlélt vándor tovább bandukolhatott Santiagoba, majd mikor visszatért, hálája jeléül kifaragta a kakast amit ma is a helyi múzeumban őriznek. Az eredeti a fekete kakas színes farktollakkal, de persze mint mindenből, ebből is lehet kapni bármit amiért a turista hajlandó kinyitni a pénztárcáját.


Portugália a parafa otthona:



Miután Dom Perignon francia szerzetes rájött, hogy a parafából készült dugó sokkal jobban zárja az üveget mint a másfajta fából faragott társai, megugrott az igény a jó minőségű dugókra. Portugáliában nyílt az első dugógyár, és azóta is Portugália a világ első parafa-termelője. A fának konkrétan a kérgét hántják le, abból készülnek aztán nem csak dugók, de különféle használati tárgyak, mint könyvborító, táskák, vagy akár cipők is. Én kicsit szkeptikus voltam, de azért egy táskát vettem magamnak és azóta elmondhatom, hogy tényleg jó minőségű, vízálló és egyáltalán nem forgácsolódott szét a használattól (pedig attól tartottam). Magyarul, ha legközelebb arra járok, tuti veszek még pár dolgot, nagyon szeretem.

Az élménybeszámoló a kirándulásokról a következőkben...:



2017. október 18., szerda

Túlélni Ophelia-t


"Anya, komolyan, ez csak ennyi volt?" - kérdezték a gyerekek, mikor már órák óta izgatottan lesték az ablakon át a hurrikánt. Szó szerint csalódottak voltak.  Ha már Ophelia, akkor Shakespeare után szabadon: "Sok hűhó semmiért" - mondhatnánk. 

De kezdjük az elején: 

Vagy az időjárás bolondult meg vagy mi vonzzuk magunkhoz a természeti furcsaságokat (vagy mindkettő), de Spanyoloszágban több mint száz év után havazott a tengerparton, itt meg alig költöztünk ide, soha nem látott erősségű hurrikán csap le a szigetre. Na jó, lefokozták trópusi viharrá mire ideért, de akkor is. 

120-130 km/h széllökésekre lehetett számítani


Először mindenki csak legyintett: jó, hát lesz szél meg eső, de mi ebben a különleges? Itt minden nap esik meg fúj a szél. Bár az időjárás megvitatása kötelező szociális interakció, most legalább volt is miről beszélni :-)) 

Az ír emberek sosem voltak ilyen boldogok;
24 órán át lelkiismeretfurdalás nélkül non-stop beszélhetnek az időjárásról! 


Vasárnap épp egy újdonsült ismerős családnál teáztunk délután, mikor a házigazda anyukának jött az üzenet, hogy hétfőn elmarad az úszásedzés. Aztán este mindenkinek, hogy másnap nem lesz iskola (mondjuk előbb is szólhattak volna...)

Hétfőn vörös viharjelzés volt érvényben, az iskolák, boltok, közintézmények zárva tartottak - úgy tűnik, komoly az ügy. A szomszédok, új barátok üzentek, hogy vigyázzunk magunkra, tv-rádió-internet tele a figyelmeztetésekkel: akinek nincs halaszthatatlan dolga, ne induljon el otthonról.



Zsoltinak pont Angliába kellett volna repülnie, még reggel is lestük az eget, az időjárásjelentést meg a reptéri információs oldalt, hogy akkor repülni vagy nem repülni? Ez volt a kérdés. 

Végül törölték az összes távolsági buszközlekedést és a repülőket is, úgyhogy eldőlt: marad itthon. Amikor a kórházba bement, gyanúsan kicsi volt a forgalom és rengeteg üres parkolóhely ott, ahol máskor vadászni kell rájuk: úgy tűnik azért az emberek többsége komolyan vette a figyelmeztetést. Minden tervezett műtétet töröltek, délutántól hazaszállítások sem voltak. A távolabb lakó dolgozóknak a kórház a helyi hotelekben foglalt szobát éjszakára, hogy a műszak végén ne kelljen ítéletidőben hazavezetniük. 

vészhelyzeti egységcsomag hurrikán idejére: Guinness sör és Tayto chips 

Összességében azt kell mondjam az írek minden biztonsági intézkedést bevetettek, hogy a lehető legkisebb legyen az okozott kár. Az elmaradt munkanapokat-munkaórákat attól függően fizeti ki a cég, hogy a munkahely döntése volt-e a munkavállaló hazaküldése (ebben az esetben teljes munkaidőt fizetnek) vagy a munkavállaló nem ment be dolgozni a rossz időre való hivatkozással (ez esetben nem fizetnek, de nem is számít igazolatlan hiányzásnak, nem vetetnek ki szabaságot erre a napra). Amely cégek megtehették, arra kérték a dolgozóikat, hogy otthonról dolgozzanak (így a kecske, meg a káposzta is...) Az iskola végül két napra bezárta kapuit ( a lányok nem kis örömére) a napok utólagos pótlása eddig még nem jött szóba...

Az írek azért szeretnek viccelődni, a bároknál például táblákat tettek ki a tanároknak: ha már úgyis zárva az iskola, ugorjanak be egy sörre :-)

Kedves galwayi tanárok
Élőzene + sör odabent
Ophelia munkaszüneti nap
(ha ezt a táblát a hátsó kertedben találnád, kérlek hozdd vissza a Blue Note Bar-ba)


Persze az emberek egy része semmiből nem akar kimaradni, úgyhogy kimentek a tengerpartokra, ahol a legerősebb a szél és a hullámok. Néhány kép az egyik újság honlapján: 


Az egyik tengerparton pedig 5 szörfös gondolta úgy, hogy ezeket a hullámokat nem kellene kihagyni. Ami egészen addig míg Darwin-díjas halálra vágynak rendben is lenne, de a parti őrség szolgálatban levő dolgozóit veszélybe sodorni, na az már több mint egyszerű felelőtlenség. Értem én, hogy ez valami különleges dolog a szörfösök életében, de a mentőalakulatoknak ez nem annyira 'buli'. Sajnos nekik nincs választási lehetőségük... Szerencsére mentésre nem volt szükség, még idejében kitessékelték őket a vízből. 


Végül közel 300,000 ember maradt áram nélkül a kidőlt fák és villanyvezetékek miatt, főként az ország dél-nyugati régiójában. 

Az emberek érdekes képeket is posztoltak: ez a kuka például a villanyvezetéken landolt. 

A hurrikán 3 halottjáról számolnak be a híradások: egy nőre vezetés közben dőlt rá egy fa, egy férfi pedig pont egy kidőlt fa miatt karambolozott. A harmadik haláleset már nem közvetlenül a hurrikánnak tudható be: egy fiatal férfi nekiállt láncfűrésszel feldarabolni egy kidőlt fát, de véletlenül saját magát sikerült elkapnia a fűrésszel... 



Innen a nappali ablakából viszont az egész nem tűnt másnak, mint egy kis viharnak: különösebben még a fák ágait sem tépázta meg. A lehullott faleveleket a bokrok alá fújta, Zsolti mondta is, hogy szerinte a kertész tudott valamit, azért nem jött előbb, hogy megspórolja a melót :-) Persze a kötelező óvintézkedéseket mi is megtettük: nem parkoltuk fa alá a kocsit, a kerti bútorokat, kukákat egy kupacba, szélvédett helyre hordtuk (Amúgy arra még nem jöttem rá, hogy minek ide kerti bútor, ki a fene ücsörög kint esőben vagy napsütésben, de vizes széken??), a cserepes virágokat behoztam és leszereletem a ruhaszárító kötelet (ami szerintem szintén felesleges dolog errefelé). Szerencsére a vihar elmúltával mindent a helyén találtunk és a kocsikon sincs egy karcolás sem, úgyhogy happy end. 

Azóta minden visszakerült a normális kerékvágásba: az áramszolgáltatást ahol kellett visszaállították, a megrongálódott tetőket gondolom elkezték megjavítani, járnak a buszok, repülők, a legtöbb iskola pedig menetrendszerint tartja az órákat. Örülünk, hogy a legtöbben épségben megúszták a dolgot, reméljük egyhamar nem lesz részünk másik természeti katasztrófában. 


Ha már hurrikán, kíváncsi voltam honnan kapta a nevét? (Ophelia, mért vagy te Ophelia?) Gondolom a sok Shakespeare célozgatásomból már rájöttetek, hogy azt hittem, hogy a névnek a Hamlet-hez van némi köze - de tévedtem. 

A hurrikánok nevét a keletkezési helyükön levő szokások szerint adják. A 19. században az adott naptári napra eső szent nevét kapták, így vonult be a Szent  Anna vagy Szent Fülöp hurrikán a történelembe. Később tudományosabbak lettek és a keletkezési hely szélességi-hosszúsági koordinátáival emlegették őket, de valljuk be, ez nem túl egyszerű és könnyen téveszthető.  Az irodalomban először George R. Stewart 1941-ben publikált "Vihar" című regényében szerepel Maria nevű hurrikán. Állítólag a 2. világháborúban a rövid, közérthető nevek használata megkönnyítette a rádiós kommunikációt, ezután jöttek divatba a női nevek (meteorológus-feleségek, szeretők, anyósok... - Tudjátok, Shakespeare is megmondta: "Gyarlóság, asszony a neved") 

De miért csak nők? Az egyik magyarázat szerint az angol nyelv mindent ami a tengerrel kapcsolatos, nőként emleget: a hajók, a tenger, a vihar mind "she". A tengeri vihar is evidens, hogy csak nő lehet. A másik, sokkal viccesebb magyarázat 1977-ben jelent meg a Huston Post-ban: Vajon egy férfi nevű hurrikán ugyanazt a küszöbön álló veszélyérzetet keltené az emberekben, mint, mondjuk, egy Karola? :-)
A feminista csoportok nyomására aztán 1979-től mégis bevezették a fiúnevek használatát: Bob volt az első férfi a csapatban. Persze ez sem tetszhet mindenkinek, egyesek szerint így már elvesztik a hurrikánok a "tüzes karakterüket". 

Manapság a Meteorológiai Világszervezet Hurrikántanácsa dönt a nevekről. A politikai korrektség érdekében ABC sorrendben haladnak, férfi- és női nevek váltakoznak. (Nem, nem fogadják el az anyós nevét, hiába küldik be sokan) 
Az év első hurrikánja A-val kezdődik, majd onnan haladnak tovább az angol abc-ben (kihagyva a Q, U, X, Y, Z betűket, mert azokkal nincs elég keresztnév). Ha netán egy évre nem lenne elegendő betű a görög abc-vel folytatják a sort. A nevek 6 év után ismétlődhetnek, kivéve a nagyon nagy pusztítást okozó hurrikánokét, amiket "nyugdíjaznak", mint például a 2005-ös Katrinát, a 2011-es Irént vagy a 2015-ös Erikát. Ne tévesszen meg senkit ez a három női név, összességében 1979 óta több férfi név került parkolópályára, amivel egyben levontam a következtetést, hogy a "pasik mégiscsak veszélyesebbek". :-))

A lista szerint a következő hurrikán idén Philippe névre hallgat. 

A vihar egyetlen pozitívuma (a falevélseprésen kívül) hogy kellemes meleg levegőt tolt maga előtt. Most, hogy elvonult, itt a hidegfront :-( De legalább nem esik, sőt, süt a napocska. 

Mielőtt teljesen átvenném az ír szokást és megállás nélkül az időjárásról fecsegnék, gyorsan befejezem. :-)




* “Would a hurricane with a man’s name convey the same sense of imminent danger as, say, a Hurricane Carla?"
 (jó, van aki szerint durva, szexista, etc., nekem több humorérzékem van mint női érzékenységem, szerintem vicces)

2017. október 4., szerda

León: a katedrális, egy Gaudi-ház és egy érdekes spanyol ünnep


Térjünk vissza a nyaraláshoz - ami nem is annyira nyaralás mint inkább kényszerpihenő volt.
A kutya meg néhány doboz miatt vissza kellett utaznunk kocsival: komppal Franciaországba, onnan Spanyolország - na jó, tettünk egy kis kitérőt Portugália felé, legalább ennyi jó legyen abban a sok kocsikázásban - északról délre végig Portugálián, majd Andalúzia és haza. Ott kuttyot felvenni, egy tucat bürokratikus baromságot elintézni, majd húzás vissza Írországba. 

Érdekes, ezt az utat kb 2 hónapja tettük meg. Mire ezeket a sorokat írom azóta már megint megjártuk Spanyolországot: eladtuk a Zsolt kocsiját (itt Írországban nem kelendő a balkormányos változat) úgyhogy most vittük vissza őkelmét. 5 óra vezetés, 1 nap kompozás, majd 1800 km 2 nap alatt... Én szeretek utazni, de ez már nekem is sok.

Már majdnem otthon voltunk mikor felvettünk egy stoppost. Majd ha már egy ott volt, még kettőt. Ha egyedül vezetünk soha nem veszünk fel senkit (igen, itt tart a világ, félünk) de mivel ketten voltunk, a 7 üléses kocsi meg tök üres, gondoltuk elférnek. A francia srác este 10-kor Elche-nél kiszállt, abban a reményben, hogy még éjjel eljut Granadáig. Valami zenekart akarnak alapítani, interneten megismert "haverokkal".  Nem tudom sikerült-e neki...  a Granadába jutás éjszaka, pasiként, egyedül...., meg a zenekar alapítás. Bár talán zenekart alapítani esélyesebb...

A lengyel egyetemista pár is ki akart szállni, de fogalmuk sem volt hol éjszakáznak. Talán sátorban a benzinkút parkolójában. Komolyan előtört belőlünk az "anyai/apai ösztön". Ha az én gyerekem lenne, tuti infarktust kapnék... Felajánlottuk, hogy ha akarnak jöjjenek velünk, hazavisszük őket, aludhatnak nálunk (még épp nem volt kiadva a ház). Két vadiddegentől ezt elfogadni nem kevésbé meglepő és nem kevésbé rizikós mint a benzinkúton aludni, de ezek szerint bizalomgerjesztőek lehettünk :-) Szerencsére sem ők sem mi nem voltunk az a baltás gyilkos típus, úgyhogy reggel megreggeliztünk, elvittük őket egy autópálya melletti benzinkútig, remélem hamar felvették őket. Még szelfit is csináltak velünk, merthogy szerintük ezt meg kellett örökíteni, úgyhogy valahol ott vagyunk egy lengyel kirándulós blogban :-)
Már csak a saját blogommal kellene haladni ...

Franciaországban megnéztük a D-day naphoz kötődő múzeumokat, de erről inkább később, az óriási anyag és most nincs időm annyit írni, bocs...

Következő állomásunk León volt. 

Leon észak-nyugat Spanyolországban, Kasztília és León tartományban található város.
Két legismertebb látnivalója amit mi is meg akartunk nézni az a katedrális és a Gaudi által tervezett Casa de los Botines-t.

katedrális










az épület eredeti neve Casa Fernandez y Andrés, de ezt kb csak az tudja, aki utánajárt. Az emberek kezdetektől fogva Casa Botinesnek hívják, ami a tulaj, Juan Homs Botinás katalán nevének spanyolosított (Botinás - Botines) változata. 



Gaudi nem sok épületet épített Katalónián kívül - szám szerint hármat* - ezek egyike a Casa de los Botines.

Antonio Gaudí

A ház egy katalán textilkereskedő család megrendelésére épült, az alsó szinteken műhely és bolt, a felsőbb emeleteken lakások helyezkedtek el. 



A 4 emeletes épület akkoriban a kis városban felhőkarcolónak tűnhetett. A tervek 1891 decemberében készültek el, Gaudí pedig 1892 januárjában megkezte a munkálatokat. Az építkezés kevesebb mint egy évig tartott, a lakosság nem kis megrökönyödésére. (Novemberre befejeződött, igaz, a bejárat feletti szobor csak egy évvel később, 1893-ban került a helyére.) Mindenki meg volt győződve róla, hogy a ház össze fog dőlni. A gyerekek még egy versikét is faragtak: "La casa de los Botines se cae, se cae..." (A Botinék háza összedől, összedől...) Gaudí erre csak annyit válaszolt: Ha így gondolják, kérem adják ezt írásba, hogy bekeretezhessem és kiakaszthassam az előszobába, ha kész az épület."

az építész szobra, amint a terveket nézegeti



Az alaprajz kívülről nézve egyszerű téglalap, ez azonban nem lenne elég "Gaudí-s" ;-) , úgyhogy ha jobban megnézzük, a tervek alapján ez egy 3 tompaszögből és egy hegyesszögből álló, kicsit trapézra hasonlító négyszög. Csak hogy az optikai csalódás miatt szabályosnak tűnjön. 

Első ránézésre nekem inkább amolyan középkori várnak tűnik, ha jobban megnézzük, a bejárat fölött még egy beépített sárkány is van. Nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy a csúcsos tornyszobákba odaképzeljük a hercegnőt, akit a hős lovag megment a sárkány karmai köztül.... Azt hiszem kicsit elkalandoztam...



A bejáratot Szent György szobra őrzi, amint épp megadja a kegyelemdöfést a sárkánynak. 



Amolyan sárkánygyík az inkább... A szájában levő csőbe rejtette Gaudi a tervrajzokat (ez egyébként rá nem volt jellemző) és egyéb, korabeli emlékeket, újságot (1893 szept. 15., a házavató napja), pénzérméket. Amit egyébként teljesen véletlenül találtak meg: 1952-ben a gyík álkapcsa és egyik lába letört (a mészkő nem túl időtálló kőzet) ezért Szent György helyébe egy másik szentet akartak tenni, így elkezték szétszedni a szobrot. Ekkor bukkantak a gyík szájában levő cső alá rejtve az építész által aláírt tervekre. 



Az emberek pedig addigra annyira megszerették az épületet hogy követelték az eredeti állapot visszaállítását. Így rehabilitálták a Sárkányölőt (igaz, ma nem az eredeti szobrot láthatjuk) aki visszakerülhetett eredeti helyére, a bejárati ajtó fölé, 1956-ban. A gyík szájában levő ólomcsőbe pedig két új lapszám került: 1926. június 10 - Gaudí halálának napja, és annak 30. évfordulóján kiadott példány.

Gaudí a fényekkel is szeret játszani: az alsóbb szinteken nagyobb a belmagasság és nagyobbak az ablakok is, ezzel érte el, hogy minden szintre egyforma erővel süssön be a napocska. 

1969-ben Nemzeti Műemlékké nyilvánították. Érdekessége, hogy 365 ablaka van: az év minden napjára jut egy :-) A textilkereskedő boltja után banképület lett belőle, az emeleten pedig privát bérlakások voltak. Idén tavasszal nyitották meg a nyilvánosság előtt mint múzeum, bár az emeleti lakások nagy része, bár 1992 óta nem laknak benne, de magántulajdonban maradt, így nem látogatható. Több időszakos kiállítást is terveznek a jövőben. 



Gaudí tervezte bútorok


a tetőtérben az egykori bank még megmaradt konferenciaterme

a torony belülről - állítólag egy szeg nem sok, annyi sincs benne
Nyitvatartás: 

vezetett csoportokhoz kell csatlakozni
 mi csak úgy betévedtünk, de pár perc múlva indult is egy csoport


A főtéren található még a Guzman palota, sajnos ez ottjártunkkor nem volt nyitva így csak az udvarra vethettünk egy futó pillantást.

Szemben a Guzman palota, balra mellette a Casa de los Botines


átrium



Leon-nak van egy érdekes ünnepe (mert a spanyoloknak mindig és mindenhol van ünnepük, ha meg esetleg nincs akkor csinálnak) : a Genarín temetése. Genarín egy helyi tisztességes alkoholista volt, aki borgőzösen az utcán intézte biológiai szükségletét amikor 1929-ben Húsvét Nagycsütörtökéről Nagypéntekre virradó éjszaka a város első kukásautója halálra gázolta. Nem túl elegáns halál...
Egy évre rá négyen a helyiek közül, miután felhörpintettek pár pohárkával Genarín emlékére, egy verset keztek el szavalni a a Plaza del Grano-n. Minden évben egyre nagyobb tömeg verődött össze, míg 1957-ben a város betiltotta az ünneplést. 1977-ben aztán a demokrácia győzött és Genarínt is rehabilitálták: azóta minden évben Húsvétkor rendezik meg az "újratemetést". Genarín lassan szent lesz: a szóbeszéd szerint egy veseköves ember ugyanott pisilt ahol vizelés közben elütötték az öreget: a kő távozott, neki meg azóta semmi baja. :-)


Kicsit még sétálgattunk az utcákon, beültünk egy cukrászdába, majd másnap megcéloztuk Portugáliát. Néhány kép még Leónból:










*Gaudí három, Katalónián kívüli épülete: Asztorgai püspöki palota - Astorga, Casa El Capriccho - Comillas, Casa de los Botines - León


2017. szeptember 6., szerda

Elköltöztünk...



Fárasztó nyár van mögöttünk:

Furcsa volt egy évig úgy élni, hogy már nem vettem semmit, mert úgyis költözünk. Aztán végre tényleg eljött a nagy nap. :-)

Kanada után hazamentünk, a spanyol házat nyaralóvá alakítottuk (műfű hogy ne kelljen az igazit nyírni meg öntözni, festés, fürdőszoba-csempézés, az emeletes ágyakat likvidáltuk, új bútor, ésatöbbi...) aztán lakásügynökség, kocsieladás, postafiók-bérlés...



Egy kis magánreklám: ha esetleg valaki pont ott szeretne nyaralni, itt az ügynökség linkje: ;-)


Végül pedig több mint 100 doboz bepakolása  - hogy lehet ennyi kacatunk???
Ráadásul a költöztető cég köbméterre számolta az árat, így a lényeg az volt, hogy minden lyukba még bepréseljünk valamit. (Ami bepakoláskor jó, viszont most semmit nem találok...) Tulajdonképpen volt idő amikor szerettem tetriszezni. Kár, hogy elmúlt... 

Nem tudom a porszívóval vákuumozható zsákok feltalálója kapott-e valami díjat, én mindenesetre megszavazok neki egyet: az összes takaró, síruha, törölköző ilyen zacsiban végezte, kb tizedére zsugorítva. 

Mivel a törékeny cuccokat csak extra biztosítás kötése esetén vállalták épségben kiszállítani (és a szerződési feltételek apró betűs részében kifejtik hogy kb egy tucat esetben akkor sem fizetnek ha összetörik, mert nem az ő hibájuk...), úgy döntöttünk, hogy mivel a blökiért úgyis hazamegyünk, inkább a porcelánt és a festményeket is kocsival hozzuk vissza. 


Július végén anyukámék 40. házassági évfordulójára hazaugrottunk Magyarországra a gyerekekkel és a húgommal. Sikerült igazán meglepni őket, teljes titokban tartottuk az akciót egészen az utolsó pillanatig. Olyannyira, hogy mivel a londoni gépnél túlfoglalás volt, lemaradtunk, és csak az esti járattal tudtunk hazamenni, így éjfél is elmúlt mire odaértünk. A gyerekek a hálószobáig osontak, majd "Meglepetéééés!" csatakiáltással ébresztették a nagyszülőket... én meg csendben reménykedtem, hogy nem kapnak anyuék infarktust :-)  
Amúgy mikor kiderült, hogy kb 12 órát a reptéren kell csöveznünk, és még azt sem tudták biztosra mondani, hogy az esti gépre lesz-e mindannyiunknak hely, sóhajtva azt találtam mondani, hogy "még az kell, hogy itt is aludjunk". A csajoknak sem kellett több, fülig érő szájjal, tágra nyílt szemmel kérdezték, hogy "Olyat lehet??" Be kell látnom, a gyerekek másképp látják a világot :-) Szerencsére azért estére hazajutottunk. :-)

Rubinlakodalom

40 év jóban, rosszban

Gratulálunk!


Aztán Magyarországról repülővel jöttem Írországba, az meg pont a mi házassági évfordulónk volt. Zsolti meglepett az új kocsimmal, itt állt a ház előtt mire hazaértünk, úgyhogy azt hiszem ezt az ajándékot jövőre nehéz lesz túlszárnyalnia :-)) 

Nekünk "csak" 17 év 

tudom, sokan mondják, hogy ronda
- de ahogy mondani szokták ez olyan csúnya, hogy már széép :-)

mióta megjelent a piacon azóta mondogattam,
hogy ha egyszer lecserélem KÁ-t ő lesz az utód 


Furcsa a bal oldali vezetés, de számomra is meglepő módon elég hamar megszoktam, bár még mindig minden elindulásnál átgondolom, hogy akkor melyik sáv is lesz az enyém :-) Praktikus lenne egy "Vigyázz, a sofőr először vezet a bal oldalon" tábla...



Az előző kocsim egy Ford KA-volt, azt a gyerekek Ká ügynöknek hívták (Men in Black után szabadon), úgyhogy kézenfekvő volt, hogy ez most Jé ügynöknek lett keresztelve.


Ide megérkezve pedig vártam a szállítókat. Ráadásul a házat amit bérlünk most adták ki először, a tulaj kb. egy bőrönddel költözött ki, minden kacatát hátrahagyva, mondván, hogy ami nem kell azt dobjam ki. Úgyhogy a beköltözés azzal indult, hogy az ő cuccait dobozoltam és pakoltam a garázsba. (Kidobni nem merem, még a végén majd eszébe jut hogy valami kellett volna...)
Na meg festettünk, parkettáztattunk, (mert ezeknél a padlószőnyeg a divat, ami szerintem takaríthatatlan), ráadásul Pepe allergiás a háziporatkára, szóval legalább a hálószobákban felszedtük azt a porfogót... 


A dobozok kipakolására nem is maradt idő, indultunk vissza kocsival Spanyolországba. Ha meg már megyünk, tettünk egy kis kitérőt Portugália irányába ;-) erről még később jön a részletes beszámoló.



Otthon még volt egy csomó elintéznivalónk, úgyhogy ez az idei nyaralás nem túl pihentetőre sikeredett, aztán fullra pakolt kocsival meg a kutyával indultunk vissza. Az eb egyébként meglepően jól viselte a hosszú utazást, egyedül a kompon nem szerette a kennelt, de másnapra azt is megszokta.

Itt pedig már birtokba vette a környéket, imádja a füvet, lelkesen szüreteli a vadszedret (kiválogatja az éretteket és csak azt eszi), én pedig nem győzöm fürdetni, mert ha elengedem a pórázról akkor nyakig sáros lesz mint egy kismalac. Erre még ki kell dolgoznunk valami taktikát... Sajnos a kert csak bokrokkal van körbekerítve, amin őkelme villámgyorsan átfúrja magát, úgyhogy felügyelet nélkül nem tudom kint hagyni. A szomszéd kutyája pedig ugyanilyen ügyesen jön befelé, a konyhaablak alatt szokott leülni, gondolom várja, hogy onnan csak akad valami jó falat neki is. Sőt, valamelyik reggel két tyúk kapirgált a kertben, még csak az kell, hogy holnap meg a tehenek tévedjenek ide... Szép is a vidéki élet :-))


Mindenki az időjárást kérdezi: nem bonyolult a válasz: hideg van és esik... Persze hogy pontosabb legyek egy ír mondást kell idéznem: Ha nem tetszik az idő, várj öt percet és elmúlik :-)

Ez olyannyira igaz, hogy kiteregettem a törölközőket mert olyan szépen sütött a nap. Aztán 5 perc múlva beszedtem, mert esett az eső. De mire bementem a szobába és kinéztem az ablakon láttam, hogy már elállt. De mire ezt elmondtam Zsoltinak, hogy nézd már kár volt behoznom a ruhát, -  már megint esett - úgyhogy mégiscsak megérte behozni. Vagy mégsem? Csak nem kisütött a nap??

Az egyik szivárvány még el sem múlt, már megjelent a másik :-)


Viharos gyorsasággal elkezdődött az iskola is. Mi azt hittük, hogy szeptemberben kezdenek, rosszabb esetben elsején, ahogy Magyarországon szoktak, jobb esetben majd valamikor egy héttel később, mint Spanyolországban... erre kiderült, hogy aug. végén itt már iskola! A lányok épp csak beestek a padba, egy nappal előbb érkeztek az országba. Szerencsére a könyveket előre megvettük és az egyenruhát is sikerült összeszedni, úgyhogy nagyjából zökkenőmentes volt a kezdés. A suliról majd írok bővebben, még gyűjtöm a tapasztalatokat. A lányok első nap nagyon lelkesen jöttek ki, ez mindenképpen jó jel. Mindenki azt hiszi róluk, hogy angolok, a brit akcentusuk miatt :-)


Én még mindig a munkához szükséges papírokkal vesződöm, a spanyolok jó szokásuk szerint kb egy év múlva szándékoznak küldeni a hivatalos szakvizsga papíromat (természetesen miután megigényeltem,  ők lecsekkolták, én befizettem az eljárási díjat, kinyomtattam az igazolást és bevittem a hivatalba, ők lepecsételték, én elmentem a kamarához leigazoltatni... ááááááá. Az internet persze mindeközben tucatszor dobott ki mert valami kínja volt a kódommal/a file méretével/ a lakcímemmel ésatöbbivel. )
Ha maradtam volna Spanyolországban ezt a kört akkor is le kellett volna játszanom, csak az a különbség, hogy ott nem sürget az idő, mert adtak egy igazolást amivel országon belül már másnap beállhatok szakorvosként dolgozni, de ezt persze külföldön nem fogadják el. Még így is függőben a konformitás igazolás, remélem ahhoz nem kell megvárni a minisztériumi hivatalos szakvizsga díszoklevelet mert akkor még jövő nyáron is htb leszek... igaz, én úgy szoktam mondani, hogy konzultánsNÉ. Nem rossz azért az sem :-)

Na nem mintha a háziorvosi munka lenne minden vágyam, de itt sürgősségin nem dolgozhatok. (A spanyoloknál nincs sürgősségi szakvizsga ezért csináltam háziorvosit, mert azzal dolgozhatnék sürgészeten. Erre az íreknél bizony van ilyen szakvizsga ezért nem engednek a h.o. szakvizsgámmal ott dolgozni, max. registrar-ként. Tudom, ez érthetetlen és bonyolult, még nekem is, úgyhogy nem is magyarázom tovább...)
Azért azt így "belülről nézve" már most látjuk az ír egészségügyön, hogy ha valami bajunk lesz és házon belül nem tudjuk megoldani akkor irány vissza Spanyolország.... Persze kérdezhetitek hogy akkor minek jöttünk ide - hát betegnek semmiképp, az biztos. Az orvosi oldala más tészta...

Azért hogy ne unatkozzam, (meg nem is én lennék ha nem tanulnék valamit) beiratkoztam a wales-i egyetemre egy egy éves posztgrad képzésre, hogy a cukorbetegség szakértővé okosítsanak ki. Valamire csak jó lesz. :-)

Nagyjából ennyi most az update, a többi a jövő zenéje....
Ahogy időm engedi, folyt köv.