2017. július 8., szombat

Hajókázás a Minnewanka tavon


A Banff közelében van a Minnewanka tó, ami eredetét tekintve glaciális tó, azaz a gleccser jege megolvadt és a víz itt rekedt a sziklák között. A tó 21 km hosszú és 142 m mély, ezzel a kanadai Sziklás-hegység leghosszabb tava címet nyerhette el. Ásatások szerint a kanadai őslakos indiánok már 10.000 éve is itt éltek a tó mellett. 

Be lehet fizetni hajókirándulásra, mi meg is tettük: kb egy óra, az idegenvezető végig mesélt, bár őszintén szólva szerintem kihagyható program: bevisznek elég messze a tóba, de tulajdonképpen ugyanazt látjuk mintha sétálunk egyet a parton - persze hajóval gyorsabb. Állatokat nem láttunk, meg ha láttunk volna, akkor is messze lettek volna,a  hajó a tó közepén haladt. 

Sajnos az ég nagyon felhős volt, néha csepergett is pár szem eső, úgyhogy itt sem lettek olyan igazán jók a képek :-(

Íme a fotók:

itt kifejezetten szürkének néz ki a tó, pedig napos időben igazi türkiz színűek

ez a mókus a tóhoz vezető ösvény mellett eszegetett,
az egyik turista szerint a cég alkalmazottja, hogy a hajókirándulásra csábítsa a népet 





földrajzóra a természetben

így mozognak a lemezek

mi a hajó nyitott részébe ültünk, hogy ne az üvegen át fényképezzek, itt eléggé fújt a szél úgyhogy nyakig felhúztuk a cipzárt. 




A park mellett nagy ingyenes parkoló van, bár szinte dugig volt mikor mi érkeztünk. Kocsival könnyen megközelíthető, kb. 5 km Banff városától.

füsti fecske

Visszafelé pedig kisebb tumultus volt az út mentén, persze ilyenkor mindenki megáll. Namármost ha az első kocsi csak azért állt meg mert anyusnak pisilni kellett akkor pechje van mert tuti mindenki leparkol és élesre állított fényképezőkkel keresi a látnivalót :-))


Szerencsénk volt, nem anyus, hanem maci volt a málnásban: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése